Március hónapban az öko szakkör egyik kiemelt témája az év élőlényeinek megismerése volt. A foglalkozás elején megbeszéltük, hogy Magyarországon minden évben kiválasztják az év madarát, fáját, rovarát, hüllőjét, halát és más jellegzetes fajokat, amelyekre az adott évben külön figyelmet fordítanak a természetvédelmi szervezetek. Színes képekkel és érdekességekkel gazdagított bemutatót tartottam az idei év fajairól, amit a gyerekek nagy lelkesedéssel fogadtak. Ezt követően kis csoportokban dolgoztak. Minden csoport kiválasztott két számukra érdekes növény- vagy állatfajt, és plakátot készítettek róla. A munkájuk során feltüntették az élőlény főbb jellemzőit, élőhelyét, különlegességeit, és saját rajzokkal, képekkel is díszítették azokat. A foglalkozás végén minden csoport bemutatta a munkáját a többieknek. A gyerekek örömmel osztották meg, mit tanultak, és egymás előadásait is érdeklődéssel hallgatták. A tevékenység nemcsak játékos formában bővítette ismereteiket, hanem hozzájárult a természet iránti érzékenyítéshez és az együttműködési készségek fejlődéséhez is.




Alsózsolca, 2025.04.01.
Balogh Mihály