ÖKO HÍREK 2024. január

A téli madáretetés 5 alapszabálya

A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, valamint segíthetünk a madaraknak, hogy könnyedén átvészeljék a telet. Azonban ahhoz, hogy valóban segítsünk és ne okozzunk bajt, néhány egyszerű szabályt be kell tartanunk.

1. Ne etessük a madarakat a madáretetési időszakon kívül!

A téli madáretetési időszak nagyjából december elejétől március második feléig tart. Az etetőre látogató madarakat az első tartós fagyok beköszöntétől a fagyok megszűnéséig lássuk el folyamatosan élelemmel.

Nagyon fontos, hogy a költési időszakban a fiókák kikelése után ne helyezzünk már ki madáreleséget, mivel a fiókák nem tudják megemészteni a magokat, és ez a pusztulásukat okozza!

2. Csak a megfelelő eleséggel etessünk!

A legolcsóbb megoldás, ha napraforgómaggal töltjük fel a madáretetőt, a legtöbb kistestű madár nagyon kedveli a különböző magvakat. Vásárolhatunk kész magkeverékeket is, ezek többnyire napraforgó, búza, köles és kukorica keverékéből állnak.

Az etetőre látogató madarak szívesen fogyasztják a cinkegolyót is, ebből olyan kiszerelésűt vásároljunk, amely nincs egyesével csomagolva, így megelőzhetjük, hogy az etetési szezon végére, a golyók hálóiból jelentős mennyiségű hulladék keletkezzen.

A golyókat hengeres vagy spirális cinkegolyó-tartóban, a fák vagy bokrok magasabb ágaira lógassuk. A rigók és a meggyvágók szeretnek a talajon keresgélni, számukra almagerezdeket, almacsutkákat is szórhatunk a földre, az alma egy részét pedig a cserjék ágaira is szúrhatjuk.

Most, hogy végigvettük, milyen élelmet adhatunk a madaraknak, nézzük meg, mi az, amivel tilos őket etetni. Kenyérrel és kenyérmorzsával soha ne etessük őket, mert megsavanyodik a begyükben, és ez könnyen a pusztulásukhoz vezethet. A romlott, penészes vagy sózott eleségek szintén alkalmatlanok a madarak etetésére.

3. Tartsuk tisztán az etetőt!

A madáretetés során nem feledkezhetünk el az etető rendszeres takarításáról sem. A felhalmozódó maghéjak miatt gyakran úgy tűnik, hogy még elegendő eleség van az etetőben, ez azonban többnyire nem így van. Ellenőrizzük rendszeresen az etetőt, takarítsuk ki, és töltsük fel újra!

4. Ha tehetjük, alkalmazzunk többféle etetőtípust!

A kert madarai eltérő módon táplálkoznak, egyes fajok inkább a földön keresgélnek, míg mások az etetőn csipegetnek. Többféle etetőtípus létezik, ezek közül a legegyszerűbb a talajetető, mely többnyire a kertnek egy levelektől megtisztított része, ahol a földre szórjuk a madáreleséget.

Ha a tálcás etető kihelyezése mellett döntünk, akkor sem kell jelentős költségekkel számolnunk, megfelel erre a célra egy sekély faláda, vagy műanyag virágalátét is. Fontos, hogy gondoskodjunk a vízelvezetésről oly módon, hogy egy néhány milliméteres átmérőjű lyukat fúrunk az etető aljára.

Az ablak- és ablakpárkányetetők jó megoldást jelentenek azon madárbarátok számára is, akik nem rendelkeznek kerttel. Fontos, hogy megfelelően rögzítsük ezeket az etetőket! Kerttulajdonosként gondolkodhatunk dúcetető kihelyezésében is, ennek az etetőtípusnak hatalmas előnye, hogy akár nagy mennyiségű eleséggel is feltölthetjük.

Népszerű etetőtípus a függőetető, melyből rengeteg változat kapható az üzletekben, de akár saját magunk is elkészíthetjük. Az interneten számos kreatív megoldást találunk, a legegyszerűbb etetőkhöz elég egy PET palack is.

5. Ne feledkezzünk el a madarak itatásáról!

A madarak számára egész évben fontos, hogy tudjanak inni és időnként megmártózni a vízben. Sok esetben a kihelyezett víz nagyobb vonzerőt jelent számukra, mint a madáreleség! Az itatás elkezdése az etetésnél is egyszerűbb, mivel lényegében semmilyen anyagi ráfordítást nem igényel.

A madáritatóhoz nincs szükség másra, mint egy leselejtezett kerámia vagy műanyag cserépalátétre, amelyet feltöltünk langyos vízzel. A jég eltávolításán és az itató újratöltésén kívül más teendőnk nincs vele. Az itatót olyan helyre tegyük, ahol a madarak belátják a környezetüket és a közelben található cserjéken meg tudnak szárítkozni.

Akinek kertje vagy erkélye van, szívesen segít kis tollas szomszédainak túlélni a táplálékszegény időket. Csakhogy pontosan tudják a szőrmés és szárnyas ragadozók is, hogy hol vannak az eleségtárak, és csak a lakomázni jövő csöppségekre várnak.

Így tehát, ha nem akarunk többet ártani, mint használni, rendkívül körültekintően helyezzük ki az etetőket! Elsőként jusson eszünkbe, hogy mennyire agilisak a macskák: jó magasra fel tudnak ugrani, szinte a legvékonyabb ágakon is akrobata módjára táncolnak át.

A másik veszélyforrás a vágómadarak, akik szintén prédára lesnek az ínséges időkben. Ha tehetjük, tegyük olyan helyre az etetőt, ahol vékonyabb ágak lógnak be köré, hogy ne tudjon hirtelen rájuk csapni a kampós csőrű. Oszlopra semmiképp se tegyük a kert közepére, mert lehet, hogy nekünk esztétikai élmény, de az énekesmadaraknak vesztőhely lehet.

3+1 egyszerűen elkészíthető madáretető

Beköszöntött az igazi téli időjárás, ezzel együtt pedig eljött a madáretetés ideje is. Ha még nincs otthon etetőnk, akkor sem kell rögtön a boltba rohannunk, és ne essünk kétségbe abban az esetben sem, ha nem vagyunk éppen a barkácsolás nagymesterei!

A különböző kidobásra szánt tárgyakból gyorsan és egyszerűen fabrikálhatunk egy pompás kis etetőt kertünk madarai számára.

  1. PET-palack

Kiürült műanyag palackja valószínűleg mindenkinek van otthon elfekvőben, így talán ez a legegyszerűbb megoldás, ha kedveskedni szeretnénk a madaraknak.

Az etetőt a palackból többféleképpen is elkészíthetjük. Például vágjunk párosával lyukakat a PET-palackon egymással szemben, és dugjunk át rajta egy vagy több fakanalat! Értelemszerűen annyi lyukpárt készítsünk, ahány fakanalat használunk hozzá! A kanál felőli részt picit tágítsuk ki, itt fognak majd önműködően kiszóródni a magvak. Ezután fúrjunk két kisebb lyukat a kupakba, ezen fűzzünk át egy erősebb zsinórt, amelyet olyan hosszúra hagyjunk, hogy fel tudjuk akasztani az etetőt! Töltsük meg magvakkal a palackot, tekerjük rá a kupakot, és akasszuk fel a megfelelő helyre.

  1. Konzervdoboz

Ehhez a megoldáshoz inkább nagyobb, szélesebb szájú konzervdobozra lesz szükségünk, illetve szintén egy fakanálra vagy egy vékonyabb rúdra. A kiürült és alaposan kitisztított konzervdobozról vegyük le a külső papírt. Ha szeretnénk, kívülről lefesthetjük egy kívánt színre, vagy körbetekerhetjük színes ragasztószalaggal is. Külső oldalára rögzítsük (ragasztóval vagy madzaggal) a fakanalat vagy a rudat, majd egy zsinór segítségével akasszuk fel úgy, hogy a konzervdoboz vízszintes legyen, és ne essen bele a csapadék!  

3.Tejesdoboz. Kiürült tejes- vagy gyümölcslevesdobozokból is készíthetünk etetőt. Vágjunk a doboz oldalán vagy oldalain olyan méretű, tetszőleges formájú lyukat vagy lyukakat, amelyekbe a rigó nagyságú madarak is könnyedén be tudják dugni a fejüket! A kivágások alulról mérve ne legyenek túl magasan, hiszen akkor a madárkáknak nehéz lesz kiszedegetni az aljából az elemózsiát. Keresztüldughatunk rajta egy hurkapálcát is, hogy kényelmesebben hozzáférjenek a magvakhoz látogatók.

4. Citrushéj. A téli szezonban általában sok citrusfélét fogyasztunk, melyek héját a kukába dobás helyett többféleképpen felhasználhatjuk. Lehet, hogy nem is gondoltuk volna, hogy akár madáretetőt és készíthetünk belőle. Ha ez a tervünk, akkor félbevágott héjakra lesz szükségünk. Fogjunk fél héjanként négy darab zsinórt, fúrjunk négy kis lyukat minden héjba, fűzzük át rajtuk a zsinórokat, amelyeket belül megcsomózunk! Így már tetszőleges helyre fel tudjuk akasztani a kis etetőket, amelyeket már csak fel kell töltenünk magkeverékkel. Érdemes esőtől és csapadéktól védett helyre tenni ezeket, hogy ne ázzon el benne a takarmány.

Alsózsolca, 2024. január 11.

Scroll to Top