HERMAN OTTÓ MUNKÁSSÁGA
Herman Ottó (született Herrmann Károly Ottó; )
Breznóbánya, 1835. június 26.– Budapest, 1914. december 27.)
Magyar természetkutató, zoológus (ornitológus-madarász, ichthiológus-halakkal foglalkozó, arachnológus – pókszakértő ), néprajzkutató, régész, és politikus.
Sokoldalúsága előtt tisztelegve az utolsó magyar polihisztornak és a madarak atyjának is nevezték. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Herman”.
Miskolcon kezdte iskoláit, és fiatal kora ellenére majdnem beállt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc katonái közé. A szabadságharc leverése után a bécsi politechnikumban mérnöknek tanult, de ezt családi okok miatt nem tudta befejezni. Bécstől is meg kellett válnia, hiszen nem jelent meg a kötelező sorozáson, ezért büntetésből 13 évre besorozták katonának, ahonnan csak nagy szerencsével tudott hamarabb leszerelni.
Nem volt diplomája, de önszorgalmának köszönhetően korának egyik jelentős természettudósa és a kiegyezés utáni magyar politikai élet fontos közszereplőjévé vált. Újságíróként és országgyűlési képviselőként a polgári haladás útján járt és Kossuth Lajos eszmei világát követte. Az autodidakta tudós gyűjtőmunkái mellett rengeteget tanult és eredményeit rendszeresen közzétette. Talán legnépszerűbb műve A madarak hasznáról és káráról című könyv, amely rövid idő alatt több kiadást is megért. További jelentős művei A magyar halászat könyve I–II., és a Magyarország pókfaunája I–III. kötetek.
Nevéhez fűződik a magyar őskőkorszak-kutatás és a magyar tudományos barlangkutatás megindítása, mivel a Miskolcon talált szakócák alapján ő állította elsőként, hogy éltek ősemberek Magyarország területén.
Termékeny természetrajzi írói munkássága mellett mint tudományszervező is jeleskedett, hiszen 1877-ben alapította és tíz évig szerkesztette a Természettudományi Füzeteket, továbbá 1893-ban alapította és haláláig szerkesztette a ma is megjelenő Aquila madártani folyóiratot. Közzétett tanulmányai közül több mind a mai napig forrásként is használható. A Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója, a Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, majd később elnöke. 1879 és 1886 között az Országgyűlés munkájában függetlenségi párti képviselőként vett részt. A természettudomány érdekében végzett munkássága elismerésre méltó, politikusi tevékenysége jelentős és mindezek mellett az igényes ismeretterjesztés egyik magyarországi megteremtője volt.
1914. december 29-én, Budapesten temették el. 1965-ben hamvait Miskolc város tanácsa elhozatta, hogy végakaratának megfelelően a felsőhámori köztemetőben helyezze el, és ott leljen örök nyugalomra.
Forrás: Herman Ottó élete és munkássága
- MIK AZOK A HUNGARIKUMOK?
A “hungarikum” a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség.
Természeti környezet:
- Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai
- Kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra
- Tiszavirág és tiszavirágzás
AZ AGGTELEKI-KARSZT ÉS A SZLOVÁK-KARSZT BARLANGJAI
A földrajzilag összefüggő egységet alkotó karszton jelenleg 712 változatos képződésű barlang ismert, amelyek közül 273 nyílik a magyar állam területéről. Leghíresebb barlangja a Baradla-Domica barlangrendszer, amelynek összhosszúsága 25 km. Jelentős a térség biológiai, geológiai, őslénytani és régészeti értéke is: a védelem alatt álló felszín alatti világ több, mint 500 barlanglakó és barlangkedvelő állatfaj számára nyújt életteret.
KAPTÁRKÖVEK ÉS A BÜKKALJAI KŐKULTÚRA
A Bükkalja kistájcsoport kialakulása, természetföldrajzi fejlődése és geológiai felépítése alapján is hazánk sajátos, unikális tájegységei közé tartozik. A területén fellelhető morfológiai képződmények, geológiai képződmények és a sajátos tájkarakterre épülő egységes természeti – tájgazdalkodási és kultúrtörténeti rendszer kiemelkedő példát mutat az magyar értéktár természeti környezet kategóriájára. A bükkaljai kőkultúra magába foglalja a bükkaljai táj és az ott élő ember sajátos kapcsolatrendszerét. A kő, mint (építő)anyag jelentőségét a tájgazdálkodásban, a kőfaragó mesterséget, s azon belül a népi szakrális kőfaragó művészetet, a bükkaljai barlanglakásokat, kőbújókat, borospincéket . A bükkaljai kőkultúra – melynek a legarchaikusabb rétegét a kaptárkövek alkotják – tehát egy jól körülhatárolható hazai tájegységre jellemző, történelmi gyökerű, élő hagyományokkal rendelkező, összetett természeti-tájgazdálkodási-kulturális rendszer.
TISZAVIRÁG ÉS TISZAVIRÁGZÁS
A tiszavirág látványos rajzása révén közismert kérészünk, védett természeti- és tájérték, nem csak hazánkban, de világviszonylatot tekintve is egyedülálló. A különleges természeti jelenséget több évig tartó fejlődés előzi meg, amely jellemzően a Tisza hazai szakaszain teljesedik ki minden év júniusának közepén. A tiszavirág és tiszavirágzás, a Tisza-menti identitás természeti környezeten túlmutató sokrétű jelentőségét bizonyítják a jelenség kulturális, néprajzi és nyelvi hozadékai is (pl. a „tiszavirág életű” mondás), amely komplexitást a faj és az esemény együttes értékként történő felterjesztése is alátámaszt.
Forrás: HUNGARIKUMOK
Alsózsolca, 2022.január 16.
Antal László
