ÖKO HÍREK 2021. március

  • A cigánycsuk az év madara idén, 2021-ben

Néhány jellemző vonásai:

A mezei verébnél vamivel kisebb. A nászruhás hím feje, torka és háta fekete, begye és melle rozsdavörös, széles nyakfoltja, keskeny szárnycsíkja és farkcsíkja fehér. A tojón a hímek fekete színét barna helyettesíti, a begy és a mell halvány rózsaszínes, a nyak fehér foltja elmosódott, a farkcsík világos rozsdássárga.

Apró rovarokból, pókokból, hernyókból álló táplálékát a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg.

Rövid távú vonuló, a telet az európai és észak-afrikai Mediterráneumban tölti. Az őszi vonulás dandárja szeptember-októberben zajlik, a fiatalok kóborlása már augusztusban elkezdődik. Tavasszal az első példányok korán, február végén és márciusban megérkeznek, egyes példányok át is telelhetek.

A cigánycsuk Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 25.000 Ft.

(Forrás:Nyugat.hu)

  • Ébredezik a természet, előbújnak az első vadvirágok

Az első virág, mely sárga szirmait az első melengető napsugarak hatására kinyitja a téltemető. Latin neve tavaszi virágot jelent, és valóban, amikor már mindannyian sóvárogva vágyunk a tavasz után, ő adja át nekünk a természet első üzenetét, hogy a kikelet már valóban közeleg. Az idei kemény fagyokkal tarkított tél után talán még jobban vágyunk a kellemesen langyos, tavaszias időre, és vele együtt a virágokra, melyek újra életet és színt varázsolnak a természetbe.

  • Téli csoda: feltört a Bükk egyik karsztforrása

Nagyon ritka, hogy a Vöröskői-karsztforrás télen is aktív.

Az elmúlt napokban csapadékból nem volt hiány, a sok víz pedig működésbe hozta a Bükkben található  Vöröskői időszakos karsztforrást.

A Felsőtárkány közelében lévő turisztikai látványosság sok látogatót vonz a környékre – ha feltör a víz, akkor különösen. Ugyanakkor voltak már olyan évek, amikor egyáltalán nem indult be.

Alsózsolca, 2021. február 28.

Scroll to Top