Iskolánkban idén is megemlékeztünk a húsvéti ünnepkör egyik szép hagyományáról, a tojásfa állításáról. Erre az eredetileg német népszokásra Nagypénteken szokott sor kerülni, amikor a családok összegyűltek és az előző évben történtekre emlékezve hímes tojásokat aggattak a kert egyik fájára és egy vázába helyezett barkaágakra. A tojás a termékenység, így az élet szimbóluma a népi kultúrában, ezzel összekapcsolják Jézus halálának szomorúságát és jelképezik feltámadását, ami egyben a természet megújulása is. Iskolánkra próbálunk úgy tekinteni, mint egy kis családra, ezért adunk teret ennek a népszokásnak, ami egy közösség összetartó erejét erősíti. 2025. április 9-én a nagyszünetben gyűlt össze az udvaron az iskola tanuló ifjúsága és tanárai a bejárati ajtó melletti kis fánál. Itt minden osztály egy általa elkészített hímes tojást helyezett fel egy-egy ágon és közben felidézett egy kedves emléket a tanévben történtekből. Ezután az osztályfőnökök is újabb hímes tojásokat helyeztek el a tojásfára, teljessé téve ezt a szép népszokást. Április 15-én tagiskolánkkal, a két intézmény hatékony együttműködésének érdekében közös húsvéti kézműves foglalkozást tartottunk az alsósoknak. A gyerekek örömmel készítették a húsvéti ajtódíszt, amit haza is vihettek. Megajándékoztuk még őket kis csokitojással és színezővel. Nagyon tetszett a diákoknak ez a kis közös kreatívkodás.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!







Alsózsolca, 2025.04.13.
Majtényi Mariann és Juhász Péter Tamás