“…TIZENHÁROM GYÖNGY, TIZENHÁROM SZÁRON !” Ünnepi megemlékezésünkben az 1849. október 6-án történteket elevenítettük fel: hogy mi is történt azon a szomorú hajnalon, melyet gyorsan követett a reggel, amely a vesztőhelyre vitte a “TIZENHÁRMAT“:
“A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
vígasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők, tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús-szép tollai…”
Mára már csak az emlékük maradt: a képek, a szobrok, a sírhelyük, ahol mi is megállhatunk egy-egy pillanatra, s kifejezhetjük tiszteletünket/nagyrabecsülésünket…Hisszük Mindannyian igazgyöngyökké lettek…
“A vértanúk szobra helyén Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács, és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár,
Hogy mennyi nőtt: én nem számláltam meg,
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom,
S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron…”
Alsózsolca, 2024.10.08.
Barcziné Ondo Szilvia
