VÍZ VILÁGNAPJA 2023.

A Víz Világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára, és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és először egy évvel később, 1993-ban tartották.

Az idei Víz Világnap arra hívja fel a figyelmet, hogy a vizeinket és környezetünket fenyegető válság megoldása a jó irányba tett lépések felgyorsításában rejlik. Mindannyian függünk a víztől, ezért mindenkinek van tennivalója ebben a kritikus időszakban.
Igen, Neked is!

Neked, a családodnak, az iskolatársaidnak, kisebb-nagyobb közösségeknek is felelőssége, hogy mindennapi vízhasználati szokásaink megváltozzanak, takarékosan bánjunk a vízzel. Vállalásaid bekerülhetnek a Vízügyi Cselekvési Tervbe, amelyet az ENSZ 2023-as konferenciájához indítanak el. Közel 50 éve nem volt ilyen esemény.
Ilyen pillanat – hogy a világ közös erővel fogjon össze vizeink megmentéséért – csak egyszer adódik egy generáció életében.

Te is vegyél részt benne! Tedd meg, amit csak tudsz!

TUDTAD?

Az előirányzott nemzetközi cselekvési terv, mely figyelembe veszi a fenntarthatósági szempontokat jelenleg a 6. szakasznál tart. A cél a vízhez történő egyenlő esélyű hozzáférés és a fenntartható vízgazdálkodás biztosítása mindenki számára 2030-ig.

Van egy ősrégi mese egy kolibriről, és arról, hogy ez a pici madár miként viselkedett egy megoldhatatlannak tűnő helyzetben.

Az emberiség ma egy gyorsan változó, romló környezetben él. Veszélybe kerültek vizeink, és szembe kell néznünk környezetünk megállíthatatlannak tűnő szennyezésével.

Te mit teszel? Csak állsz és nézed? Vagy cselekszel is?

Egy nap tűz ütött ki az erdőben. Minden állat menekült, és a saját életét mentette. A tűz szélén megálltak, és rémülten, tehetetlenül nézték a lángokat. Fejük fölött egy kolibri repült a tűzhöz oda és vissza, megállás nélkül. A nagyobb állatok csodálkoztak és megkérdezték a kolibrit: hát te meg mit csinálsz? A tóhoz repülök vízért, hogy segítsek eloltani a tüzet, válaszolta a kismadár. Az állatok kinevették, és azt mondták: ez ostobaság, nem vagy képes egyedül megfékezni a lángokat! A kolibri így válaszolt: lehet, de amit tudok, azt megteszem.”

A kolibri cseppenként szállítja a megoldást. Ő az a változás, ami jobbá teszi környezetünket.

Légy Te is kolibri!

Cselekedeteid, bármilyen aprók is, segíthetnek a világon!

Forrás: vizvilagnap.hu

Alsózsolca, 2023. március 20.

Scroll to Top