PEDAGÓGIAI NAP 2019

2019. november 29-én, pénteken került megrendezésre az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és AMI valamint a Közösségi Ház szervezésében a hagyományos Pedagógiai Nap előadássorozata. Településünk óvodáinak és iskoláinak pedagógusai vettek részt a rendezvényen.

Farkas Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató és helytörténész érdekfeszítő előadása során a helyi oktatástörténet egy szeletéből kaptunk ízelítőt. Albert Bence 3. osztályos tanuló a 90 évvel ezelőtti zsolcai továbbképzésen elhangzott Pósa Lajos: A kis növendék c. versét szavalta el.

Alsózsolcán 2 intézmény is csatlakozott a Boldog Óvoda és Iskola hálózathoz, melyben Boldogságórákat tartanak. Ezért hívtuk meg Dezső Anitát, a Jobb Veled a Világ Alapítvány vezető trénerét, akinek inspiráló gondolataival élménypedagógiai programban lehetett részünk.

A Herman iskola zenetanárainak fellépése után következett Farkas Erika szakpszichológus és koordinátor előadása a tanulási nehézség és tanulási zavar korai azonosításának lehetőségeiről és tüneteiről.

Bízom abban, hogy a résztvevő pedagógusok újabb szakmai ismeretekkel gazdagodtak, melyek hatékonyan segítik a mindennapi pedagógiai munkájukat.

Alsózsolca, 2019.12.09.                          Nagyné Tóth Zita

intézményvezető