ÖKO HÍREK 2018. december

  • EGY ELFELEDETT GYÓGYNÖVÉNY: A DÉRCSÍPTE KÖKÉNY

A szinte bárhol termő kökénynek éppen szezonját éljük. Általában elsétálunk a kékes színű termés mellett, nem is gondolunk rá, milyen finomságok készülhetnek belőle, s mennyire jó hatással van a szervezetre.

A kökény Magyarországon is megtalálható tövises cserje, melynek termése  gyógynövény. A kékeslilás színű, apró bogyóra emlékeztető vadgyümölcs szinte bárhol megterem: hegyoldalakban vagy akár napfényes erdők szélein. A kökény – népies nevén kökönye vagy zabszilva – szeptemberben kezd érni. Éretlenül fogyasztva kissé kesernyés, fanyar ízű, de amint megcsípi a dér, érdemes szedni, hiszen ekkor húsa megpuhul, íze pedig édeskéssé válik.

MI KÉSZÜLHET BELŐLE?

A kökény nemcsak vonzó küllemű termés, de egy kis időt rászánva finomságokat is készíthetünk belőle. A gyümölcs sokoldalúan felhasználható: főzhetünk belőle teát, készíthetünk belőle szörpöt, mártást húsokhoz, lekvárt, de akár likőrt is.

MILYEN HATÁSAI VANNAK?

  • magas C-vitamin-tartalommal rendelkezik;
  • jótékony hatással bír többek között a szív- és érrendszerre;
  • a terméséből készült lekvár nemcsak nagyon finom, de emésztési zavarokra is alkalmas;
  • virágjából teát készíthetünk, mely remekül szolgál vízhajtóként, hashajtóként;
  • a leveleiből néhányat fél liter vízben forralva, majd a forrázatot megszűrve olyan szájvizet főzhetünk, amely enyhíti a torokfájást, és gyógyítja a megduzzadt mandulákat is;
  • a kérgéből készült főzetnek nyugtató hatása van;
  • olyan flavonoidokban bővelkedik, melyek csökkenthetik a rákos megbetegedések kockázatát.

Forrás: Élő bolygónk

  • Az első magyar város, ahol betiltották a tűzijátékot!

A National Geographic adta hírül, hogy az egyik magyarországi településen betiltották a tűzijátékot, mi pedig ennek nagyon, de nagyon örülünk! A magyar városban petíciót írtak alá és támogatást is szereztek annak érdekében, hogy egyetlen petárda, egyetlen tűzijáték se robbanhasson. A tiltás jelenleg november 1. és február 28. között van érvényben, tehát szilveszterkor sem lesz tűzijáték!

A tiltást Tatán vezették be, az ok pedig érdekes, egyben elgondolkodtató. Nem emberekről, hanem a Tatán élő madarakról van szó, amelyek minden évben rengeteg látogatót vonzanak. Az önkormányzat az Öreg-tónál telelő vadludak érdekében döntött a tiltásról, aminek a kutya-, illetve macskatartók is nagyon örülnek. Tatára minden évben 40-50 000 vadlúd érkezik, az Öreg-tó pedig nemzetközi jelentőségű vadvíznek minősül.

A ludak azért kedvelik annyira, mert langyos vízű források táplálják. Az ornitológusok elmondása szerint ezek a madarak nagyon jól viselik a város mindennapos zajait, viszont a durrogtatásokat, a tűzijátékot nem. Ezek a hangok, és fények megzavarják és elriasztják a békésen éjszakázó vízimadarakat, a néhány perces durrogtatás után hetekig nem látni egyetlen egy madarat sem a környéken, annyira összezavarja őket a hangos zaj.

Tatán minden évben megrendezik a Vadlúd Sokadalom ünnepét, amelyre a világ szinte minden pontjáról érkeznek látogatók, így a lakosság – miután a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület is az ügy mellé állt – úgy döntött, hogy meglesznek a szilveszteri tűzijátékok nélkül, a telelő madarak védelme érdekében. Példamutató, én bízok benne, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy a tűzijáték több kárt okoz, mint hasznot…

Forrás: Magyarorszagom.hu News

  • Zöld Karácsony: 10 környezettudatos ajándékötlet

Számtalan dolgot tehetünk azért, hogy a mi karácsonyunk ne a felesleges pénzköltésről és hulladéktermelésről szóljon.

Ime, néhány ötlet, mely megkönnyítheti az ajándékozást, ha elkötelezett környezetvédők vagyunk.

Egy jó minőségű ajándék

Talán nem is gondolunk bele, hogy azzal is óvhatjuk a környezetet, ha a minőség elvét előnyben részesítjük a mennyiségével szemben: vagyis inkább veszünk egy jó minőségű, tartós dolgot – például valamilyen kézműves terméket, ami természetes anyagból készült -, mintha egy csomó, felesleges tárggyal árasztanánk el a megajándékozottat, melyek többsége hamar a szekrény mélyén landol.

Zöld ajándék

Ma már a legtöbb termékből rendelkezésünkre áll szerves vagy újrahasznosított, illetve fenntartható változat is, érdemes tehát az ajándékválasztásnál figyelembe vennünk azt is, hogy hol és hogyan készült a termék. Nézzünk körül a helyi termékek között, mert ezek nemcsak kisebb környezeti terhelést jelentenek, de a kistermelők portékái sokkal egyedibbek és különlegesebbek, mint a multik tömegtermékei. Emellett ajándékozhatunk valami olyasmit is, amivel a környezettudatos gondolkodást segítjük elő.

Állatok örökbefogadása

Egy állat örökbefogadásával támogatjuk az örökbeadó szervezetet, az állatkertet vagy a veszélyeztetett fajokat, és szórakoztatva taníthatjuk a gyerekeket az élővilágról és a vadonról. Az örökbefogadó oklevél mellé általában különböző ajándékokat, tananyagokat, eseménymeghívásokat is kapunk. Olyan felnőtteket is meglephetünk ezzel, akik szenvedélyes rajongói valamilyen egzotikus állatfajnak, vagy nem tehetik meg, hogy állatot tartsanak.

Csoki a veszélyeztetett fajokért

Ha már az állatoknál tartunk: egy példája annak, hogyan támogathatjuk bizonyos termékekkel a veszélyeztetett fajokat, a fairtrade, fenntartható gazdálkodásból származó csokimárka, mely a nettó bevételének 10 százalékát  környezetvédelmi szervezeteknek adja.

Madárdolgok

Madárbarátoknak bátran ajánlható a Madártani Egyesület boltja, illetve a madárvédő kávé, mellyel a hawaii erdők és madarak megmentéséhez járulhatunk hozzá.

Társadalmilag felelős kézművesség

Nemcsak az állatok, hanem az elmaradott területeken élő emberek életkörülményeinek javítását is segíthetjük, ha tőlük vásárolunk termékeket. Ha helyileg szemléljük a dolgokat, az első hazai szociális webshop, az Igazgyöngy Alapítvány kínálatából is válogathatunk.

Növények
Karácsonyra is ajándékozhatunk szobanövényt, fűszernövényt, magokat vagy virágokat, melyet a következő hónapokban el lehet ültetni, illetve kertészeszközöket, melyeknek egész évben hasznát veheti az, aki kapta.

Valami használható

Bár van, aki azt vallja, nem illik hasznos dolgot ajándékozni, akinek meggyűlt már a baja a temérdek felesleges holmival, az jól tudja, miért érdemes megszegni ezt az elvet. Bátran adhatunk tehát olyasmit, aminek a megajándékozott is hasznát veszi, és akár olyasmit is, amit elfogyaszthat: valamilyen csemegét, ínyenc különlegességet, fűszert, vagy kozmetikumot, de adhatunk háztartási eszközt és ruhát is. Ha sikerül kipuhatolnunk, mire is van szüksége valójában az ajándékozottunknak, biztosan örömet okozunk neki.

Saját kezűleg

Sokan riadnak vissza a saját kezű ajándékoktól, mert bonyolultnak vagy időigényesnek találják, pedig ma már számtalan egyszerű, ám különleges ötletet találhatunk a neten, melyek segítségével különleges meglepetéseket készíthetünk.

Élmények

Egyre divatosabbak az úgynevezett élményajándékok, vagyis az, amikor nem tárgyat, hanem valamilyen eseményen való részvételt ajándékozunk, ami magában foglalhatja az együtt töltött időt is, illetve a közös tevékenységet. Ez lehet koncert, színház, masszázs, közös kirándulás, utazás, valamilyen téli sport, tanfolyam, és bármi, amit együtt csinálhatunk az ajándékozottal.

  • Mese a három fenyőfáról

Három fenyőfa állt a dombtetőn.
A legnagyobb fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő, nem volt olyan terebélyes, de napról-napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban, igazán nagyon kicsi volt,
vékony törzsű és egészen alacsony.
– Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő- sóhajtotta a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó.
Karácsony közeledett:
– Bárcsak eljönne értem a Télapó, és elvinne karácsonyfának!- sóhajtotta a Legnagyobb fenyő.
– Bárcsak engem vinne!- mondta a Kisebbik fenyő
– Bárcsak engem választana!- kívánta a Harmadik fácska.
Egy napon, fázos kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
– Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt?- szólította meg félénken a kismadár a fát.
– Nem lehet!- mondta a Legnagyobb fenyő – Nem lehet madár az ágaim között, mert éppen karácsonyfának készülök.
– Pedig, úgy fázom- panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált, a Kisebbik fenyőhöz.
– Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között?- kérdezte.
– Nem!- felelte a Kisebbik fenyő- Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik fácskához.
– Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között?- kérdezte.
– Hogyne maradhatnál kismadár- felelte a Harmadik fácska- Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt.
Hosszú idő múlva a Harmadik fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon.
Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállt az utasa.
– Télapó vagyok – mondta- Karácsonyfát keresek, egy nagyon kedves, kicsi gyermek számára….
– Vigyél engem!- kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
– Engem vigyél!- ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik fácska, azonban meg sem szólalt.
– Te nem szeretnél eljönni?- kérdezte a Télapó.
– Dehogynem! Nagyon szeretnék- felelte a Harmadik fácska- De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
– Kicsike fa- mondta a Télapó- te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt.
Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt, a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük.
És a kicsi szánkó, ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon………

Alsózsolca, 2018.december 1.

Scroll to Top