November

 

  • 2017 őszén a Hámori temetőben…

Október 26 -án a tanítási órák után, az 5. évfolyam tanulói osztályfőnökeik és Emese néni kíséretében felkeresték iskolánk névadójának sírját.

Az suli elől busszal indultunk Miskolcra, ahol a Bükk pompás őszi színekben várt ránk. Az idő napsütéses volt, így jólesett a rövid séta. Meredek lépcsők vezettek Herman Ottó sírjához, ahol felidéztük életét, koszorút helyeztünk el, gyertyát gyújtottunk, imát mondtunk, majd főhajtással búcsúztunk.

A hazafelé vezető úton tervezgettünk. és sokat beszélgettünk, arról is, hogy milyen fontos ezekben a napokban a megemlékezés.                                                             Készítette: Barczi Antónia

  • A KÍVÁNCSI KISVIDRA

Szerző: Szepesi Zsuzsanna

Egyszer volt, hol nem volt, hófödte hegyeken innen, dús lombú erdőkön túl, volt egy hatalmas, napsütötte mező. Közepén kéklett egy mély tó, vizét fürge erdei patak táplálta. A tó édes vizével oltotta szomját az erdei állatok serege: szarvasok, medvék, róka komák, őzek, nyulak találkoztak a partján, s tereferéltek vígan a tóban lakó apró állatkákkal. Mert a tó adott otthont sok fényes pikkelyű halnak, éles ollójú ráknak, esténként koncertező békáknak.

A víz mélyén álló hatalmas sziklavárban élt a tó ura, a félelmetes bajuszú, de igen barátságos, öreg vidra. Alattvalói nagyon szerették, mert bölcs és igazságos uralkodó volt. Rendet és fegyelmet tartott birodalmában. Számos gyermeke és sok-sok unokája körében békesség és szeretet honolt.

Vidra úr gyakran feljárt a tó felszínére, ő is bekapcsolódott a hajnali beszélgetésekbe: tájékozódott az erdő lakóinak dolgai felől, bölcs tanácsaival pedig ellátta az apróbb állatokat. Fiai, lányai szorgalmasan dolgoztak: rendben tartották a tó fölé hajló bokrok-fák ágait, gyökereit. Időnként a tóba folyó patakocska kövei között is rendet raktak. Ilyenkor köröttük sündörögtek apróságaik, hiszen olyan jó móka volt a kövek között hancúrozni, bújócskát játszani a vén fák vastag gyökerei között. Néha el-elkóboroltak, de a patakon mindig visszajutottak. Szüleik is arra keresték a magukról megfeledkezve úszkáló kicsinyeiket, ha nem értek haza időben.

Történt egyszer, hogy a legfiatalabb, de legkíváncsibb vidrakölyök nem ért haza a többi unokával együtt. Egy ideig várták, aztán aggódva keresni kezdték. Sejtették a nagyok, hogy a pataknál talált valami érdekeset, hát arra vették útjukat. Hiába szólongatták azonban, választ nem kaptak. Hiába kérdezgették a hazatérő békákat, a kicsi vidrát senki nem látta.

A bölcs, öreg vidra az erdő lakóit is segítségül hívta: kutassanak bokrok alatt, ágak között, résekben, odvakban. Így talált rá az alélt csöppségre a barnamedve egy áfonyabokor tövében. Óvatosan felemelte, tenyerén vitte a kis jószágot, akinek csapzott bundája csak úgy ragadt valamitől. Apró pocakja pedig rettenetesen felpuffadt.

Unokája láttán az öreg vidra rögtön sejtette, valaki megint a patakba öntött valami csúfságot. Emlékezett még rá, hogy ifjabb korában ő is így járt egyszer, amikor megmártózott egy olajfoltban. Megkérte hát az erdő madarait, hozzanak a hegyen túlról édes füvet teának. Riadóztatta a mókusokat, derítsék fel, merre lehet a baj forrása.

Bizony, jól sejtette a tó ura, egy hatalmas olajfolt terpeszkedett a patak kanyarulatában.

Szerencsére fennakadt a feltorlódott levelek-ágak gátjában, de csillogó felszíne hívogatta a kíváncsi kisvidrát. Belemerült hát a vízbe, aztán ijedtében jót kortyolt is belőle. Olyan rosszul lett, hogy alig bírt kivergődni a partra, és éppen csak elvonszolta magát a legközelebbi, menedéket adó bokorig. Ott talált rá a medve, szerencséjére még sötétedés előtt.

Míg a kicsi vidra lábadozott, az édes fű teától gyógyulgatott, bundáját testvérkéi tisztogatták. Nagyapja és az erdő lakói pedig megtisztították a patak vizét. A mókusok őrjáratot szerveztek lakhelyük tisztaságának védelmében, s azonnal értesítették a nagyobb vadakat, ha bajt észleltek. Azok meg gyorsan összeszedték a hulladékot, így a tó környéke s a patak vize mindig tiszta, üde volt.

A kíváncsi kisvidra soha többé nem merészkedett egyedül felfedezőútra. Gyógyulása után szüleinek segítve szorgoskodott a tó és környéke tisztaságának megőrzésében.

Mikor felnőtt, örökölte nagyapja birodalmát, s olyan bölcs és igazságos ura lett a tónak, mint az öreg vidra volt. Óvta-védte lakóhelyét, hogy az ő fiai, unokái és a többi lakó is biztonságban és békességben élhessenek még nagyon-nagyon sokáig.

  • Az egészségnevelési hét előtt !Bodzaszörp és bodzalekvár: mi fán terem?

Bálint gazda

Májusban virágzik a fekete vagy festő bodza fehér virága. Egyike a leggyakoribb cserjénknek, amely az utak mellett, a lombos erdők cserjeszintjében, árokpartokon az ország egész területén megtalálható.

Nagyon hasznos, méltatlanul elhanyagolt bogyós gyümölcstermő növény, amelynek a bogyóit viszonylag nagy mennyiségben gyűjtik és exportálják. Jelentékeny kártevője és betegsége nincs, ezért permetezni nem kell, igaz az utak mellett a virágát és a bogyóját is szennyezik a kipufogó gázok, ezért ilyen helyekről nem ajánlatos gyűjteni.

Könnyen szaporítható és egy-két bokrot érdemes a házi kertekben felnevelni.

A virágjából igen kellemes, üdítő ital készíthető víz, cukor, citromsav, citromlé hozzáadásával és néhány napos érleléssel.  A tenyérnyi virágzatát palacsintatésztába mártva kisütik, ez finom csemege.

Az érett, fekete bogyói sok C-vitamint, cukrot, értékes szerves savakat és színező anyagot tartalmaznak, augusztus-szeptemberben érnek be. dzsemet, vagy akár bort is lehet belőle készíteni.

A bodzából jelentős területű ültetvények is létesültek az ország területén és a termésük tisztes jövedelmet biztosít a gondozóik számára.

  • Diósgyőri Vár és a Gyógynövények

  1. november 14-én délután a 6-7. osztály kirándulást tett a gyönyörűen felújított Diósgyőri Várban.

Megérkezésünk után Pászk Norbert fogadott bennünket, aki a vár hivatalos „füves embere”. Végig vezetett bennünket az egész várban, sok érdekességet tudtunk meg tőle a korabeli életről.

A tárlatvezetést a Gyógynövényes házban fejeztük be, ahol érdekes elődadást tartott nekünk a gyógynövények gyógyító hatásáról és a régi felhasználásukról.

Igazán különleges élmény volt a toronyban a félköríves vetítés, melynek során szinte visszarepültünk az évszázadok hangulatába.

Akinek volt elég mersze, az felmehetett a torony tetejére, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk egész Miskolcról és a Bükkről.

Sok élménnyel telve ezután lementünk a közeli Kisgergely Cukrászdába, ahol isteni finomságokkal pótoltuk az elveszített kalóriákat.

5 óra körül indultunk vissza az iskolához, ahol még másnap is a szerzett élményekről beszélgettünk.

Reméljük, hogy még sok ilyen fantasztikus kiránduláson vehetünk részt!

Vartnal Botond 7.osztályos tanuló