Május

 

  • MÁJUSI TÖRTÉNET

AZ ERDŐ HÁLÁJA
Szerző: Szepesi Zsuzsanna

Egyszer volt, hol nem volt, futóhomokon és zsombékon is túl, volt egy varázslatos erdő. Dús lombú fáin mókusok játszottak, üde zöld bokraiban madarak fészkeltek. Tisztásainak harmatos füvét őzikék legelték. Virágok és gombák tarkították finom földjét. Csoda volt ott az élet, s bölcs uralkodója nagyon vigyázta minden értékét. Ha kirándulók vetődtek arra, sosem verték fel az erdő csendjét, nem zavarták meg lakóinak nyugalmát. Ők is átélték a csodát, jól érezték ott magukat.

Az erdő minden lakója boldog és elégedett volt, kivéve az öreg erdőkirály egyetlen leányát. Őt rettenetesen zavarta a hajnaltól zengő madárdal. Szobája ablaka alatt az őrök feladata csak az volt, hogy elhessegessék onnan a dalolni kezdő kismadarakat.

A leány nem szerette a virágokat sem, nem is sétált ki soha a virághímes tisztásokra. Ha meg játszadozó mókusokat látott, egyenesen rosszul lett. Nagy bánata volt ez az erdőkirálynak.

Milyen uralkodó lesz ebből a leányból? – sóhajtotta egyre gyakrabban. – Mire hagyom itt e kedves alattvalókat? – aggodalmaskodott.

Aggodalma nem is volt alaptalan, mert leánya titokban már megfogadta, amint trónra lép, a maga elgondolásai szerint rendet teremt az erdőben. Az öreg király csupán abban bízott, hogy még életében talál valami jóravaló férjet a lánynak. Olyat, akinek továbbadhatja szépséges birodalma szeretetét, bölcs kormányzását reá bízhatja.

Egy hideg télen azonban búcsút mondott az életnek, s mire kitavaszodott, leánya elfoglalta helyét a trónon. Boldogan kezdte hát átformálni a csodavilágot saját kénye szerint. Kitiltotta a madarakat az erdőből, hogy csend legyen végre. Elűzte a virágokat is. Még a bokrok alatt szerényen megbúvó ibolya is elköltözött, annyira árva lett szegény. Aztán a kirándulók sem jöttek már. Minek is jöttek volna, hiszen csak mérges gomba termett az avarban. A tisztások füve meg derékig ért, annyira elvadult az őzikék nélkül. Elárvult az erdő, a lány mégis jól érezte magát benne, mert lelke nem volt érzékeny a szépre.

Hanem egyszer nagy baj történt! A szomszéd birodalom hernyói neszét vették, hogy a csodaerdőben már nincsenek madarak. Ott nem kell rettegni, hát átköltöztek családostul, s szabadon nekiláttak a lombok pusztításának. Gyorsan fogyott az üde levél, hisz nem kellett óvatoskodniuk, nem járt arra ellenség! Rigó, pinty, cinege már mind elköltözött. Így egy reggelen a királylány megrettenve fedezte fel, hogy kertjében nyoma sincs az árnyat adó lomboknak.

Rohant az erdőbe. Bizony, ott is jócskán hiányzott a levél. Csupasz ágak meredtek szomorúan az ég felé. Most aztán megsajdult a leány szíve! Talán életében először sírva fakadt. Lerogyott egy csupasz lombú fa alá, s csak sírt-sírt keservesen.

Ömlő könnyei átáztatták az avart, ami alól kidugta fejét egy csöpp harangvirág. Nem is tudni, hogy maradhatott ott, de jól megbújt a puha avarban. Furcsa volt azonban neki a hang, hát előmerészkedett. A lány máskor dühösen eltaposta volna, de most ujjai közé fogta a szép kis kelyhet.
Valami csodálatos melegség kezdte átjárni ettől az érintéstől. Miközben elsuttogta a virágocskának, mennyire bánja már gonoszságát, szíve megtelt vágyakozással. A kis virág megsajnálta a lányt.

Énekelj! – tanácsolta neki csengő hangon.

A királylány megfogadta a tanácsot, s nekiveselkedett. Nehezen indult a dal, hiszen sosem szerette az ilyesmit. Aztán mégis, egyre szebben, egyre csengőbb hangon énekelt. Énekelt egész álló nap, míg bele nem fáradt.

Dalát elvitte a szél hetedhét határon túlra, ahol meghallották az éppen nyugovóra térő énekesmadarak. Nosza, szárnyra keltek, s másnap nekiláttak a nagy munkának. Eltakarították a sok hernyót, miközben a megmaradt lombok közé fészkeltek újra. A királylány minden áldott nap kiszaladt az erdőbe, énekével biztatta a madarakat. Mire új tavasz jött, teli reménnyel leste a fákat, bokrokat: rügyeznek-e? Azok meghálálták a segítséget, örömmel vették, hogy uralkodójuk belátta, óvni kell az erdőt. Olyan szép lombot eresztettek, hogy még az öreg király is megcsodálta volna.

Újra élet költözött a megmentett fák közé, a hibájából okuló leány pedig bölcs uralkodójukká vált. Úgy szerette a természetet, hogy vigyázta minden értékét!

 

  • MÁJUS 8. – NEMZETKÖZI VÖRÖSKERESZT NAPJA

A nemzetközi vöröskereszt napját annak emlékére tartják, hogy 1828. május 8-án született Henri Dunant svájci író, a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítója. Május 8-a, a világnap alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik e nagy múltú, fontos és tiszteletre méltó szervezetek tagjai, önkéntesei, áll számos méltató szövegben.

“A szolidaritás nem csak egy szlogen”

A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold az a szervezet, amely tevékenységével azt bizonyítja, hogy “ember és ember össze tud fogni azért, hogy egy olyan világ jöjjön létre, ahol a szolidaritás nem egy szlogen, egy szó, vagy valamifajta hatalmi érdekekben használt fogalom, hanem a megfogható, kitapintható valóság, mondták a szervezetek vezető tagjai.

A Sebesült Katonáknak Nyújtandó Segély

A Nemzetközi Vöröskereszt 1949-ben nyilvánította május 8-át világnappá, amely dátum az alapító, Henri Dunant születésnapja.

Henri Dunant svájci állampolgár kezdeményezésére az 1859. évi solferinói csata után alakult meg a Sebesült Katonáknak Nyújtandó Segély Nemzetközi Bizottsága, amely 1880-ban felvette a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága nevet.

A Vöröskereszt Társaság Ligája 1983-ban megváltoztatta nevét Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság Ligájára. Jelenlegi nevét, a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság nevet 1991-ben vette fel.

A Vöröskereszt megalapítása

Az emberiség történetét végigkísérő háborúk kapcsán már évszázadokkal ezelőtt felvetődött a harctéren megsebesült katonák ápolásának és gyógyításának, valamint az elesett tisztek eltemetésének intézményes rendezése. A XVI. Századtól kezdve egyre több jele volt e társadalmi szükséglet felismerésének. A háborúk áldozatainak megkülönböztetés nélküli, intézményes nemzetközi védelme a XIX. század második felében vált megvalósítható programmá.

  1. május 8-án született Henri Dunant svájci író, aki 1859-ben szemtanúja volt a solferinói ütközet sebesültjei tragikus pusztulásának. Ez ébresztette benne azt a gondolatot, hogy létrehozzon egy nemzetközi segélyszervezetet. 1863. október 26-án Henry Dunant részvételével nemzetközi bizottság határozott a Vöröskereszt megalapításáról, melynek feladata volt a háborús sebesültek, rokkantak ellátása, ápolása. 1901-ben Henri Dunan megkapta a Béke Nobel-díjat a Vöröskereszt megalapításáért.

 

Az alapelvek: *Emberiesség, Pártatlanság, Semlegesség, Függetlenség, Önkéntesség, Egység, Egyetemesség.

Feladatai:

Természeti vagy más katasztrófahelyzetben segélycsapatokat működtet, segíti a menekülteket.

Közreműködik eltűnt személyek felkutatásában, segíti hazatérésüket.

Egészségneveléssel, házigondozó-szolgálat kialakításával, elsősegélynyújtás-oktatással hozzájárul az élet- és egészségvédelemhez.

Háború esetén szerepet vállal a rászorulók mentésében, nyilvántartásában.

Véradás szervezés

  • MÁJUS 10. – MADARAK ÉS FÁK NAPJA

A Madarak és Fák Napjának célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint száz éves. Megszervezésének közvetlen előzménye a hasznos madarak védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény, mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelet által került, melynek értelmében az elemei népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett “természetvédő” és “erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját.

(Wikipédia)

  • MÁJUS 12-14. – FAGYOSSZENTEK: PONGRÁC, SZERVÁC, BONIFÁC

Szerváciusz püspök

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium /részlet/
Évszázados paraszti tapasztalat szerinte ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti.Göcsejben fagyosnapok néven tartja számon Pongrác, Szervác, Bonifác (máj. 12, 13, 14) alakját és napjait a közép-európai, tehát a hazai néphagyomány is. Pongrác egyébként ókeresztény vértanú (†304), Szervác püspök (†384), Bonifác (†303) szintén mártír volt.

Katona Lajos: Folklór kalendárium / részlet /

Anélkül tehát, hogy okunk lenne rájuk büszkéknek lennünk, a „fagyosszentek”-et akár megtehetjük magyaroknak vagy legalább földieinknek is. Népünk ugyan, amely méltán fél tőlük s nemigen áldja őket, aligha fog hajlandóságot érezni magában arra, hogy adoptálja e kellemetlen vendégeket, akiknek garázdálkodásáért ugyanazzal a joggal, amivel a nyugati népek a magyar Alföldet vádolják, mi meg a tőlünk délkeletre terülő balkán félszigeti vidékeket vonhatnók felelősségre. Nem is hiába hangzik a magyar ember fülében a három legfőbb fagyos-szentnek a neve, a Pongrác, Szervác és Bonifác név, olyan „rácosan”.

Pedig e három jámbor szentje az Istennek igazán nem tehet róla semmit, ha kalendáriuma évfordulójuk épp e rosszhírű napokra esik. Ők igazán semmivel sem szolgáltak rá sem életükben, sem halálukban, hogy ily szomorú dicsőségre tegyenek szert a hagyományos meteorológia révén. Csakhogy ez nem sokat törődve az ő ártatlanságukkal, bizony megtette őket annak a jelenségnek az okaivá, amely rendesen az ő emléknapjaikhoz fűződik. Erre vall a magyar nevükön a „fagyosszentek” címén kívül az is, amelyet Dél-Németországban viselnek, ahol „Eismänner” (jégemberek) néven ismeretesek, holott Észak-Németországban „Die drei gestrengen Herrn” (a három rideg nagyúr) a még ünnepélyesebb titulusuk.

 

  • MÁJUS 24. – AZ EURÓPAI NEMZETI PARKOK NAP

EUROPEAN DAY OF PARKS

 Kakasy Éva: Az európai nemzeti parkok napja

1999 óta május 24-én ünneplik AZ EURÓPAI NEMZETI PARKOK NAPJÁt. Az Europarc Szövetség (korábbi nevén Európai Nemzeti Parkok és Natúrparkok Szövetsége) 1973-ban alakult, s együttesen 34 ország 400-nál is több védett területéért felelős. 1999-ben indított programja alapján május 24-én annak emlékére tartják e napot, hogy 1909. május 24-én alakultak meg az első európai nemzeti parkok Svédországban.

Magyarországon az 1850/1972. és 1851/1972. számú OTvH határozattal hozták létre az első Nemzeti Parkot. Ez a Hortobágyi Nemzeti Park volt. Hivatalos alapítási időpont 1973. január 1. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) védett területeket osztályozó rendszere II-es kategóriába sorolta a Hortobágyi Nemzeti Parkot.