Február

 

  • Csodálatos madárvilág

Madarak, akiket szerencsés esetben Ti is megláthattok magyarországi kertekben, parkokban.

Az iskolánk udvarára kihelyezett etetők környékén is megjelennek, nagy részüket már láthattátok is!

süvöltő (Pyrrhula pyrrhula)
fekete rigó (Turdus merula)
házi veréb (Passer domesticus)
tengelic (Carduelis carduelis)
kék cinege (Cyanistes caeruleus)
kuvik (Athene noctua)
csonttollú (Bombycilla garrulus)
házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros)
vörösbegy (Erithacus rubecula)

  • Sajó parti séta

Az idén is megcsináltuk most már szokásos téli túránkat a Sajó parton, a Kis erdőben, és a Kis tónál. Nagyon „jó időt” fogtunk ki , hiszen most nem fújt át bennünket a szél, mint tavaly. A tél sem kényeztetett el bennünket nagyon, hiszen a hó már csak nyomokban volt látható. Sétánk közben láttunk erdei és vízi madarakat is, akik nem nagyon zavartatták magunkat közeledésünkre.

Megcsodáltuk a természet hatalmas erejét, hiszen mindenki felfedezte azt változást, ami egy év alatt történt a folyómederben és a vízparton is. Sajnos a Kis tó is még kisebb lett, és csak reménykedünk, hogy továbbra is megmarad és a következő áradás ismét feltölti.

Bő egy óra alatt három és fél kilométer könnyű séta, mindenkinek ajánljuk!

  • FEBRUÁR 2. – A VIZES ÉLŐHELYEK NAPJA 

  1. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az ún. Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezmény az évezred végére már a vizes területek általános védelmére irányuló világkonvencióvá bővült. Magyarország 1979-ben aláírta a dokumentumot, s 2000-ig 19 területet (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit) jelölt meg a nemzetközi jelentőségű, ún. ramsari területek közé. Az egyezményt aláíró országok száma mára száz fölé emelkedett, s a hatálya alá tartozó vizes terület pedig közel 80 millió négyzetkilométer. Az egyezmény elfogadásának évfordulóján tartjuk A VIZES ÉLŐHELYEK NAPJÁt.

Eötvös Károly: Balatoni utazás

A Balaton (részlet)
A nyári nap sugarai alatt!
Minő ragyogás, mennyi mosoly, mekkora élet a nyári nap sugarai alatt! Színe örökké változik, mint a szűz hajadon arca az első szerelmi vallomás közben. Ezüst és arany, smaragdos zöld és zafíros kék, amint verő napfény, rajzó bárányfelhő vagy viharos felleg terül el az égen. A magasságnak minden mosolyát, minden vidámságát, minden haragját, minden zordon indulatát visszatükrözi – hálával, ha kedves, daccal, ha mogorva a magasság. Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s meglátod az eget. S a szél, ha támad, a hullám is feltámad. Ugrál, játszik, kergeti egymást; cseveg, csattog, kiabál egymásra, s ha nekimelegedett, habos fürtökkel ékesíti fel homlokát.

Ezer szárnyas mulat a nádasok körül. Ott fürdik a libuc, ott piperézi magát a zöld aranyfejű tőke, ott kergeti egymást a gyöngykacsa, s ott áll komolyan a sekélyen s néz magasra tartott fejjel a sudár nyakú gém. Őrködik a világ fölött. De nem ügyel őrá a sirályok serege. Hosszú, fehér szárnnyal cikáznak és kiabálnak a vizek fölött, s le-lecsapnak, ha ostoba kárász vagy ábrándozó garda közel jön a víz felszínéhez.

  • A földikutya lett az év emlőse 2018-ban

A keleti sün, az ürge, a denevérek és a mogyorós pele után idén egy egészen különleges emlősfajt választottak év emlősének a földművelésügyi minisztérium Vadonleső programjában. A idén választás a földikutyára esett.

A természetvédelmi szakemberek, biológusok minden évben olyan állatfajt választanak ki, amelyikre fel szeretnék hívni a figyelmet, így érdemelte ki a megtisztelő kitüntetést 2018-ban a kihalás szélén álló földikutya.

A program honlapja szerint egy olyan kisemlősre kell gondolni, mely ritkább a kihalással fenyegetett címerállatok bármelyikénél, ugyanakkor a Kárpát-medencében alakult ki majd kétmillió évvel ezelőtt.

A földikutyák a korábban felszántatlan gyepes területeket kedvelik. A Bajához közeli volt katonai terület is ezért a kedvencük. A délvidéki földikutya jelenleg Európa legveszélyeztetettebb emlősfaja.

A délvidéki földikutya a Kárpát-medence bennszülött állatfaja, mely a Duna-Tisza közötti Homokhátságon és a Vajdaságon kívül sehol a világon nem fordul elő. Mindössze három populációja ismert: Újvidék közelében; Kelebia, Ásotthalom és Szabadka között a szerb-magyar államhatáron; és Baja város határában. A faj állományának döntő többsége Baján (200 egyed) és a szerb-magyar határon (200 egyed) él. Mivel az egész világon kevesebb, mint 500 példánya él, ráadásul közvetlen és folyamatosan fennálló veszélyeztető tényezők fenyegetik fennmaradását, Európa egyik legveszélyeztetettebb emlősállata. A délvidéki földikutya a kevés „igazi hungarikumnak” számító állatfaj egyike, melynek megőrzése Magyarország felelőssége.

  • A vándorsólyom a 2018-as év madara

Több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon a vándorsólyom. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a 20 éves évfordulóra emlékezve szenteli 2018-at a világ leggyorsabb madarának.

A szédületes sebességéről széles körben ismert vándorsólyom az örvös galambnál termetesebb, erőteljes testalkatú, hegyes szárnyú ragadozó. Igazi világpolgár, a Föld szárazföldi területeinek jelentős részén fészkel vagy kóborlóként, vonulóként előfordul, a kontinensek közül egyedül az Antarktiszról hiányzik. Bárhol megtelepszik, ahol költésre alkalmas sziklafalat, közepes és nagy testű madárfajok fán épült fészkeit találja. Az egyik leggyakoribb településen fészkelő ragadozómadárként világszerte költ nagyvárosok belső kerületeinek felhőkarcolóin, magas épületein is.

A vándorsólyom a legtöbb sólyomféléhez hasonlóan a nyílt légtérben vadászik. Prédáját rendszerint a magasból indított, erőteljes szárnycsapásokkal gyorsított, akár a 320 kilométer per órás sebességet is elérő támadással kapja el vagy rúgja meg úgy, hogy az sérülten a földre zuhan. Főként repülő madarakra vadászik, a verébnél kisebb énekesektől a libákon át akár a gémekig. Leggyakoribb zsákmányát a varjú és a seregély méretű madarak teszik ki.

Óriási elterjedési területe miatt a faj pontos világállománya nehezen becsülhető, jelenleg 100-500 ezer egyedre tehető, és világviszonylatban stabilnak mondható. Az elsősorban hegyvidéken élő faj hazai állománya a Kárpátokban fészkelő állomány perempopulációjának tekinthető. Nálunk valószínűleg a történelmi időkben sem fészkelt nagy számban. Kipusztulása előtt Magyarországon a faj utolsó ismert költése 1964-ben, a Bükk-hegység egyik szikla kibúvásos kövén volt. Ezt követően több mint három évtizeden át csak kóborló egyedeket sikerült megfigyelni az országban. Egészen 1997-ig kellett várni, amíg a megerősödő európai állomány terjeszkedése elérte hazánkat, és ismét megtelepedett a vándorsólyom Magyarországon. Azóta rendszeres fészkelő, állománya folyamatosan erősödik.

 

  • FEBRUÁRI TÖRTÉNET: A SZÍNES HÓPEHELY

Szerző: Szepesi Zsuzsanna

Egy szikrázóan szép reggelen, valahol a sarkkörön túl, az örök hó birodalmában új hópelyhecske született. Rögtön kitűnt társai közül. Nemcsak nagyobb, puhább volt, mint azok, de neki hét ágba rendeződtek a kristályai.
Különlegességét sokat emlegették, nagyra is tartották. A sarki fény is szívesen csillant meg rajta, ő mégsem vált rátartivá, gőgössé. Ugyanolyan szerény, kedves pihe lett, amilyennek illik. Játszadozott, kergetőzött a többi, hagyományosan szép hópihével.

Egy ilyen kergetőzés alkalmával szárnyára kapta az arra látogató Északi Szél. Vitte-vitte föl a magasba, aztán megkerülte vele a Földet. A kezdetben megrettent hópihe mindinkább élvezte ezt a különleges utazást. Letekintve rácsodálkozott a világ szépségére, színességére.

Elrepült zöld lombú erdők, arany füvű pampák, tarka virágú rétek, mezők, kiskertek felett. Egyre jobban tetszett neki, teljesen elbűvölte őt a színes világ. Mire az északi szél otthon, a hómezőn letette, szíve már megtelt sóvárgással. Ő is színessé akart válni!

Folyton csak a kalandjáról mesélt ezután. Mindenkitől azt tudakolta, miért fehérek ők. Az a rengeteg hópehely miért nem tarka, mint a mező virágai? Nekik miért kell ilyen egyhangú, színtelen világban élniük? Családja hiába okította: ő épp attól szép, hogy ilyen fehér, őt pont ezért csodálják égen-földön! Csak szomorkodott tovább, s gondolatban sárga, piros, lila és kék kristályként ragyogott.

Egyszer aztán újra ellátogatott közéjük a Szél. Társaival együtt hatalmas felhőre ültette a szomorú hópihét, s a felhőt elindította a kontinens felé. A kis hópehely szíve nagyot dobbant.

Hiszen ezen az úton már jártam!– ujjongott magában–Repülök a színes világ felé!

Nyomban el is határozta, hogy most nem fog visszatérni a hófehér hazába. Ő bizony ott marad a mesebeli színekben pompázó földön. Míg így elmerült gondolataiban, megrázta magát a felhő, s a sok ezer hópehely hullani kezdett, hogy betakarja a földet.

A különleges hópehely először nagyon megörült, hogy már lefelé tarthat. Türelmetlenül kerülgette társait, már látni szerette volna a lenti, színes mezőket. Döbbenten fedezte fel azonban, hogy ott bizony minden kopár és szürke. Egyetlen virág sem virít, egyetlen fa sem zöldell. Legszívesebben visszafordult volna, de nem tehette. Így hát csendesen letelepedett, megbújt egy fekete hant tövén. Egész éjjel havazott, és reggel a hópehely ugyanolyan fehér világban ébredt, mint ahol született. Csodálkozva hallgatta a gyerekek örömteli visongását.

Milyen szép hó esett!– hallotta mindenfelől.

Bölcsebb társai elbeszéléséből tudta meg, hogy ott most tél van, s rájuk nagy szüksége van a talajnak.

Azt is megtudta, hogy ez a tél nem tart örökké.

Bizony, hamarosan melegedni kezdett az idő. Egyre több hópehely olvadt el a Nap melengető sugarai alatt.

A kis hópihe szomorúan látta, milyen csúnya lucskos-sáros körülötte minden. Ő nem akart elolvadni. Kétségbeesetten bújt meg az őt rejtő hant alatt. Egyszer csak azt érezte, megmozdul vele a föld. Nem tudta, hogy egy kiskert zugába vetette jó sorsa. Honnan is sejthette volna, hogy ott most dugják ki fejüket a sáfrányok? A nap melege elérte, hát olvadozni kezdett, s éppen egy ilyen bimbóra tapadt. Igyekezett tartani magát, kapaszkodott erősen. Már-már legördült a virágról, amikor az kitárta szirmait. Ekkor az elnehezült hópehely lassan begördült a sáfrány kelyhébe.

Csodálatos, fénylő sárga szirmok ölelték körül, s cseppjében visszatükröződött azok különleges aranyos-barnás színe. Ettől ő is ragyogó, üde sárga színt öltött.

Végre-végre színes lett!

Észre sem vette, de a boldogságtól teljesen elolvadt. Már nem hétágú, különleges hópehely volt, hanem egy aranyosan csillogó vízcsepp. Minden nap sárgán-barnán virított ő is a virággal együtt.

A sáfrány meg őrizgette, szirmai közt dédelgette. Vele aludt, vele ébredt: az ő különleges, színes hócseppjével.

  • Gyülekeznek és jönnek

Elindultak az Afrikában telelő gólyák Európába.
Napról-napra több gólya érkezik a Vörös tenger északi partvidékén található Sharm El-Sheikh-be.
Info: Gólyák FB-csopor

Ti is várjátok már őket? 

  • Egy kép, amelyiktől eláll az ember lélegzete.

A Bükk-hegység kincsei Facebook csoport osztotta meg Nagy József képét Lillafüredről, amelyen a település és környéke madártávlatból látható. A felvétel igazán lenyűgöző lett és óriási sikert aratott a közösségi oldalon.