Karsza Panna és Havas Márk

  • Üdvözlünk Kedves Olvasó!

     

    Engedd meg, hogy bemutatkozzunk, a nevünk Karsza Panna és Havas Márk. Szeretnénk neked egy pár mondatban elmesélni, hogy hogyan kerültünk a versenytánc színes, mozgalmas és izgalmas világába.

    1. szeptemberében kezdődött minden, ami a tánc rabjává tett minket. Ekkor találkoztunk először Tombácz Anikó tánc tanárnővel.

    Az iskolai táncórák alatt nagyon jól éreztük magunkat és sok szép táncot tanultunk. Félévkor és évvégén a szüleink is tanúi lehettek a fejlődésünknek.

    1. év elején történt, hogy Anikó néni szólt, beszélni akar a szüleinkkel, és persze velünk is. Ekkor javasolta, hogy csatlakozzunk a Miskolcz Revital Tánc Sport Egyesülethez, melyben Anikó néni és a párja Süttő Roland az edzők. Nagyon örültünk a lehetőségnek.

    Az iskolai táncórák mellett így már Miskolcra is jártunk edzésekre.  A nyári szünetben részt vettünk életünk első nyári tánctáborában.

    1. márciusában kezdtünk versenyekre járni. Klubközi versenyek, Országos Bajnokságok sora várt minket, de nem riadtunk vissza.

    Első megmérettetésünk Gyermek II E korosztályban a Kelet Magyarországi Területi Bajnokság volt, ahol a dobogó 2. fokára állhattunk fel.

    1. októberében rendezték az E osztályos Országos Bajnokságot. 13 induló párosból, egy nagyon kemény verseny végén a 7. helyezést szereztük meg.

    Természetesen részt vettünk klubközi versenyeken is, ahol sokszor álltunk dobogón.

    1. márciusában szintén részt vettünk a Kelet Magyarországi területi bajnokságon. Junior I D kategóriában, 8 páros közül a 3. helyen végeztünk. Ebben az évben is több versenyre eljutottunk ahol sok érmet és kupát nyertünk.

    Részt vettünk a Szentesen megrendezett Diák Olimpián, ahol a Herman Ottó Általános Iskola és AMI színeiben indultunk. Junior páros latin és standard kategóriában az ötödik helyezést szereztük meg.

    Az októberben megrendezett E Országos Bajnokságon standard kategóriában indultunk és az előkelő 3 helyezést értük el.

    Nem sok időnk van a pihenésre, de szeretünk táncolni és jó látni anyukánk, apukánk szemében a büszkeséget.  A versenyek folytatódnak, így a mi kis tánc karrierünknek nincs még vége. Töretlenül hajtunk előre, mert a mottónk:

    „Mi is akarjuk, amit mindenki más, csak mi jobban!!!”

    Ui:

    A sok gyakorlás és verseny mellett persze a tanulásra is oda kell figyelni.

     

    Márk & Panna