KÖSZÖNTŐ

Kedves Szülők és Diákok! Tisztelt Látogató!


Sok szeretettel köszöntöm az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola honlapján! Intézményvezetőként fontosnak tartom az iskola életének megismertetését és a nyilvánosság biztosítását. Weboldalunkon tájékozódhatnak az intézményünkben folyó színvonalas pedagógiai munkánkról, a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységeinkről. Betekintést nyerhetnek a boldogságóráink pillanataiba, a hétköznapjainkba, az eseménynaptárunkba, elolvashatják Öko híreinket, az iskola alapdokumentumait és a pályázatait is. Az érdeklődők egy olyan intézmény életébe pillanthatnak be, ahová szívesen járnak a gyerekek, hiszen biztonságot, törődést és szeretetet éreznek. Ahol minden tanuló az életkori sajátosságainak és képességeinek megfelelően fejlődhet, ahol jó tanulni és tanítani, ahol éppolyan fontos a tehetséggondozás, mint a felzárkóztatás, ahonnan végzős diákjainkat versenyképes tudással bocsájtjuk útjukra. Az általános iskolában tanítványaink már első osztálytól óratervi keretben vesznek részt az angol nyelvi és a képességfejlesztő sakk órákon. 3. osztálytól az informatikai alapismeretek birodalmába vezetjük be tanulóinkat. Alsó tagozatosaink problémamegoldó gondolkodásának, játékintelligenciájának fejlődését a szivacskézilabda oktatásával támogatjuk. A 2021/2022-es tanévtől elindított LEGO szakkörön az érdeklődő gyerekek megismerkedhetnek a mérnöki gondolkodás és a kódolás alapjaival valamint beléphetnek a felfedezések rejtelmes világába. A művészeti iskolában a zeneművészeti és táncművészeti ágon a növendékek jóízlését, kulturáltságát és sikerét növeljük. Büszkén viseljük az Örökös Ökoiskola és a Boldog Iskola címet.
További információk eléréséhez a honlapunkon jó böngészést kívánok! Keressenek bennünket Facebookon is!

Nagyné Tóth Zita
főigazgató

Scroll to Top