Hangszerbemutató az óvodában

 

2018.12.07-én a Fekete István Óvoda És Bölcsőde nagycsoportosai részére kis koncertet adtak növendékeink.

A Télapó itt van kezdetű dal, mely trombitán szólalt meg, közös éneklésre szólította a kis óvodásokat. A gyerekek nagy örömmel emlékeztek a nemrég itt járt Mikulásra és boldogan énekeltek.

A színes kis zenei műsorban az óvodások megismerkedhettek a zongora szép hangjával, a furulya, klarinét hangszínével és a kisdob pergő ritmusával. A változatos produkciókat ügyes  növendékeink és zenetanáraink mutatták be. A szóló kis zeneművek mellett elhangzott zongora háromkezes és furulya kamaradarab is. Az óvodás gyerekek nagy figyelemmel hallgatták végig a műsort és minden zeneszám után nagy tapssal fejezték ki tetszésüket. A kis hangverseny zárásaként a Kis karácsony, nagy karácsony kezdetű dalocskát énekelték önfeledten a gyerekek, klarinét kísérettel.

A hangszerbemutatón fellépő növendékeink: Rózsavölgyi Lénárd – trombita, Góré Nikolasz, Szabó Bálint – zongora, Balog Kevin, Flach Renáta – furulya, Rózsavölgyi Sámuel Rikárdó – kisdob

felkészítő tanárok: Begala Andrea, Juhász Péter, Madaras Attila, Mészáros Imre