MENŐ MENZA – 2018. szeptember

  1. „Menő” tippek a megfelelő folyadékfogyasztáshoz
  • A gyermekek megfelelő mennyiségű, rendszeres folyadékbevitele nagyon fontos, mert nekik a felnőttekhez viszonyítva testtömeg kilogrammonként több folyadékra van szükségük, veséjük még fejlődésben van; illetve testfelületük a testsúlyukhoz viszonyítva nagy, így a bőrön keresztüli párologtatással sokkal több folyadékot veszítenek, mint a felnőttek.
  • A folyadékpótlás azért is fontos, mert a gyermekek hajlamosak annyira belemerülni a játékba, hogy egyszerűen elfelejtenek inni, illetve szomjúságérzetüket sokszor tévesen éhségnek érezhetik és esetleg alacsony folyadék tartalmú élelmiszert fogyasztanak ivás helyett.
  • Az iskolában és tanulás közben a mentális teljesítményt erősen befolyásolja hidratáltsági állapotuk. Azzal, hogy biztosítjuk szervezetük megfelelő vízellátását, csökkenthetjük a fejfájás, a fáradtság, valamint a koncentrációs problémák kialakulásának veszélyét, így növelhetjük a tanulás hatékonyságát.
  • A gyermekek napi folyadékszükséglete: 8 éves korig kb. 1,6 liter, 9 – 13 év között

2 liter, 14 éves kortól lányoknak 2 liter, fiúknak 2,5 liter. Az ajánlott mennyiség

70-80%-a italokból származik, 20-30%-a ételekből (pl.: leves, zöldség, gyümölcs, joghurt, hal).

  • A folyadék pótlásának legideálisabb forrása a víz (bármilyen ivóvíz minőségű víz, forrásvíz vagy ásványvíz), hisz energiamentes, könnyen hozzáférhető, így fogyasztásával kiegyensúlyozottan és hatékonyan pótoljuk a szükséges folyadékmennyiséget. Ezen felül – a változatosságot és mértékletességet szem előtt tartva – napi 1-1 pohár 100%-os gyümölcslé, tej, kakaó is beilleszthető a napi étrendbe.
  • Egész nap legyen kéznél folyadék, amit legegyszerűbben úgy tudunk biztosítani, ha már reggel gondoskodunk arról, hogy gyermekünk iskolatáskájába bekerüljön egy-egy palack víz, illetve egy-egy gyümölcs.
  • Minden nap vigyenek magukkal az iskolába legalább fél liter innivalót, és azt fogyasszák el. A kulacsba legjobb, ha víz, ásványvíz kerül, de világosra főzött tea, gyümölcstea, limonádé (natúr, esetleg kevés mézzel édesítve) is megfelelő.
  • Az ivóvízbe, jó minőségű ásványvízbe facsarhatunk például citromot.
  • Az ásványvizek közül azok fogyasztását javasoljuk, amelyeknek az összes oldott ásványi anyag tartalma 500 mg/l-nél alacsonyabb.
  • Könnyebb elfogyasztani a napi ajánlott folyadékmennyiséget, ha az színében és ízében változatos, ezért kínáljunk valódi gyümölcsteákat, melyek önmagukban is jó ízűek.
  • Naponta biztosítsunk 3-5 dl tehéntejet vagy ivójoghurtot, kefirt lehetőleg cukor nélkül! A tej- és tejtermékek, folyadéktartalmuk mellett, a gyermek szervezete számára különösen fontos anyagokat: kalciumot, A-, D-, B2- és B12-vitamint, valamint fehérjét is tartalmaznak.
  • Gyümölcslevek közül válasszuk a 100%-osakat, ezt vízzel, ásványvízzel hígíthatjuk.
  • Cukros, szénsavas üdítőket csak ritkán, alkalomszerűen adjunk (legfeljebb hetente, kéthetente egyszer)!
  • Az aktívan sportoló gyerekeknek verseny során vagy huzamosabb ideig tartó edzés alatt a sportital, izotóniás ital jó választás lehet, de fogyasztását ne vigye túlzásba!
  • Energiaitalok, alkoholos italok fogyasztása ebben a korosztályban tilos, mellékhatásaként többek között koncentrációzavar, alvászavar, agresszivitás is jelentkezhet!
  • Ne feledjük, hogy például a leveseknek, mártásoknak, főzelékeknek, gyümölcsöknek is jelentős víztartalmuk van.
  • Sok ízletes gyümölccsel és zöldséggel is pótolhatjuk a folyadékot: a dinnyének, az uborkának, a paradicsomnak, a kivinek, a mandarinnak és a narancsnak például kiemelkedően magas a víztartalma. Táskában mindig legyen helye a friss gyümölcsnek, zöldségnek.
  • Próbáljunk ki minél több új ízt, így ne ódzkodjunk a zöldséglevektől sem (például sárgarépa, paradicsom, cékla, uborka)!
  • Figyeljünk a cukortartalomra! A cukrot tartalmazó innivalókban deciliterenként megközelítőleg 3 teáskanálnyi (12g) cukor van, ami kb. 50 kcal-nyi energiát jelent. Ezeket a folyadékbevitel színesítéseként, ritkán, alkalomszerűen, csak kis (1 pohárnyi) mennyiségben javasolt fogyasztani.
  • Az energiaszegény üdítőitalok legfeljebb 19,1 kcal, míg az energiamentes üdítők maximum 2,4 kcal energiát tartalmaznak deciliterenként, így energiatartalmuktól függően különböző arányban szerepelhetnek a folyadékbevitelben.
  • Bízom benne, hogy ezzel a néhány tanáccsal segítettem a napi optimális folyadékbevitel megvalósítását!Gyáni Emesedietetikus
  • Megújult az ebédlő

Iskolánk sikeresen kapcsolódott be az előző tanévben az EFOP1.8.5-17-2017-00014 sz. „Menő Menzák az iskolában” című pályázatba. Ennek kapcsán szerettük volna, ha ebédlőnk megújul, és tanulóink esztétikus környezetben étkeznének. Ezért az ebédlő bútorzatának teljes cseréjét valósítottuk meg. A falak mázolása után, kollégáink az általuk készített falfestésekkel barátságosabbá tették a helyiséget. Az ablakokra a fal színével harmonizáló függönyök, sötétítők kerültek. A beruházás összege:1.500 000 forint.

Kavasánszkiné Kiss Gabriella

  • Drogprevenciós előadás

Egészségfejlesztő és betegségmegelőző programunk újabb előadása volt iskolánkban.

Molnár Gábor mentőtiszt a népszerű drogokról és azok káros hatásairól beszélgetett a felső tagozatos tanulókkal. Munkája során egyre fiatalabb gyerekekkel kerül kapcsolatba a mentőautóban. Az ő tragédiájukat ismerve próbálta figyelmeztetni, megóvni a tanulókat a meggondolatlan viselkedéstől, a nemkívánatos szituációktól.

Alsózsolca, 2018. szeptember 5.

Scroll to Top