Táborozás Pelsőcön

 

Három ország /Románia, Szlovákia, Magyarország/, azonos nyelvet beszélő diákjai táboroztak együtt, ismerkedtek a közös múlt emlékeivel, hagyományaival.

Urbán Boglárka visszaemlékezése:

Július első hetében Alsózsolcáról és Szentmátéról 11-11 gyerek és kísérő tanáraik a Pelsőci testvértelepülésünkön tölthettek el egy pár napot. Pelsőcön és a környező településeken – Hosszúszón, Kecsőn, Lekenyén, Tibán, Borzován, Kuntapolcán és Gicén- voltunk elszállásolva családoknál, akik szeretettel fogadtak minket. A magyar tannyelvű Dénes György Alapiskola diákjaival együtt számos közös programban vettünk részt. Ismerkedtünk a Felvidék nevezetességeivel, gyalogtúra keretében a világörökség részét képező Gombaszögi cseppkőbarlangban jártunk, ahol gyönyörű szalmacseppköveket láttunk. Másnap Rozsnyóra kirándultunk, délután a Betléri kastélyban jártunk, és az azt körbe ölelő parkban sétáltunk. Az este folyamán vendéglátóink szalonnasütést szerveztek, ahol mindenki nagyon jól érezte magát. Pénteken Kassára utaztunk, megnéztük a Szent Erzsébet Dómot, a Márai Sándor emlékházat, majd a városban sétálunk. Szombat délelőtt a Domicai cseppkőbarlangban csónakáztunk, majd részt vettünk a pelsőci falunapon. Tartalmas hetet töltöttünk együtt testvértelepüléseink gyerekeivel, új barátságok születtek, azóta is tartjuk a kapcsolatot egymással és várjuk az újabb találkozást jövőre Alsózsolcán.

Köszönjük a lehetőséget, hogy egy emlékezetes és tartalmas nyári tábor részesei lehettünk.

 

https://hermaniskola.hu/galeria/20172018-2/pelsoc/