Honismereti tábor Nyíregyházán

Tanév vége+Hon- és népismeret tantárgy+5. évfolyam= Honismereti tábor

Hagyományainkhoz híven az 5. évfolyam tanulói osztályfőnökeik és történelem tanáraik kíséretében 3 napot töltöttek Nyíregyházán, ahol az iskola padon kívül, autentikus környezetben sajátíthatták el a második félév tananyagát múzeumpedagógia foglalkozások, játékos feladatok segítségével.

Az ott történtekről meséljenek a gyerekek naplóbejegyzései:

” Nekem a szállásunktól nem messze lévő skanzen, azon belül a régi iskola tetszett, mert végre láthattam, hogy a nagyszüleim milyen iskolába jártak régen.”

“Az én személyes kedvencem a batikolás volt, mert iszonyú izgalmas minták keletkeztek a kendőkön.”

“Én imádom az állatokat. Kedd reggel olyan korán keltünk, hogy meg tudtuk nézni, ahogy a lovakat kiterelik. A lovak közül a kedvencem egy barna színű volt, akit Zeusznak hívtak.”

“Nekem az a feladat tetszett a legjobban, amiben a gyógynövényekkel foglalkoztunk és el is mentünk a gyógynövény kertbe.”

“A skanzenben egy néni megmutatta, hogy régen hogyan készítették a kenyeret, amit később meg is kóstolhatunk.”

“Második nap délután a Múzeumfaluban elmentünk fazekaskodni és én egy cicás edényt csináltam.”

“A csapatok bemutatkozása után játékos feladatokat oldottunk meg. A kedvencem az volt, amikor meg kellett keresni a válaszokat a Múzeumfalu területén.”

https://hermaniskola.hu/galeria/20172018-2/honismereti-tabor-nyiregyhazan/